Kenessei András: Szín küldi színnek színesen

18 ápr Kenessei András: Szín küldi színnek színesen

Színbôl, igazán – Ekler Ágnes kiállítása az Interni Budapestben

…az absztrakt nonfiguratívnak ott van keresnivalója, ahol a fotó lehetôségei megszûnnek.

Az Interni Vigyázó Ferenc utcai galériájában nyílt meg Ekler Ágnes festményeinek kiállítása. Lehet, hogy az alkotó neve nem cseng ismerôsen sokaknak, ami nem csoda, hiszen a mostani tárlat a negyedik alkalom, amikor bemutatkozik a közönség elôtt, és elôször egyedül. A szép, nagy belsô teret kellemesen színhangolják a nagyrészt akrillal vászonra festett mûvek, amelyek mindenekelôtt harmóniáról, szeretetrôl, pozitív életérzésekrôl szólnak – és természetesen a festô világlátásáról.

S mindez úgy valósul meg, hogy nem édeskés-naturalista giccshalmazt látunk, hanem komoly mûgonddal és bizonyára nem kevés – önmaga iránti – kétséggel vászonra álmodott absztrakt nonfiguratív megfogalmazásokat. Ez persze nem véletlen. A festészet egészen addig, amíg a fotográfia el nem vette tôle mindazt, amit addig csak a festészet tudott elmondani az emberrôl és az ôt környezô világról, egyértelmûen betöltötte ezt a szerepet.

Megörökítette az embereket (portrék, életképek, zsánerképek), emlékezetessé tette az embert körülvevô világot (tájkép, természeti jelenségek), ábrázolta az ember tevékenységének eredményeit (épületkülsôk és -belsôk, városképek, hidak a folyókon, vitorlás-, majd gôzhajók a tavakon és tengereken), intim terek az épületeken belül, ahol az élet zajlik (szobák, lakóterek, lakások, szobák részletei, szobai csendéletek) és mindezek együttesei. A fotó mindezt elvette a festészettôl. Pontosabban, tárgyilagosabban, bármikor reprodukálhatóan, és fôként gyorsabban, olcsóbban tudta mindezt. Elôször csak fekete-fehérben, aztán színesen, majd magát az életet mozgásában is (film) képes volt megörökíteni. Sok minden más motiváció mellett ez is komolyan latba esik, amikor ma, évszázadnál is hosszabb idôtávból azt vizsgáljuk, hogy vajon mi vezethetett a XIX-XX. század átfordulásának évtizedeiben az egymást sûrûn követô festészeti (és más képzômûvészeti) mozgalmak, forradalmak születéséhez.

Értelmezésem szerint az absztrakt nonfiguratívnak ott van keresnivalója, ahol a fotó lehetôségei megszûnnek. Vagyis az olyan tartalmak (nem is annyira ábrázolására, mint inkább) érzékeltetésére, amelyeket nem lehet leképezni a hagyományos fotórealista módon. Mint amilyenek az emberhez szorosan kötôdô érzelmek, indulatok, esetleg gondolatok kifejezése. Érzelmeket, indulatokat persze már az antik görög-római mûvészet próbált kifejezni, ezt azonban szimbolikussá átlényegített emberi alakokkal tette. S nyomán a reneszánsz, barokk, eklektikus, szecessziós stílusban dolgozó mûvészek ábrázolásai. Mindez azonban – jobb híján – a valódi probléma megkerülése volt, bár a saját korukban mind mûvészileg, mind társadalmilag elfogadottak voltak. Végül is itt a lényeg.

Amit az absztrakt nonfiguratív tud, nyilván arra van szüksége Ekler Ágnesnek, hogy elmondja mindazt, amit fontosnak tart. S ha elfogadjuk Petôfi Sándor örökbecsû intését (…Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad, s örömed / Nincs rád szüksége a világnak…), akkor minden különösebb erôfeszítés nélkül meggyôzôdhetünk arról, hogy noha – induló szinten – saját érzelmeit veti vászonra, azonban a következô szinten (a közönség befogadása és reagálása szerint) ezek az érzelmek és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok nemcsak hogy utat találnak hozzájuk, hanem azonos jelleggel érintik az ô érzelmeiket és gondolataikat, tehát befogadják a mûvész alkotásait. Hiszen azok közvetítik a sokszor szavakkal elmondhatatlan tartalmakat.

A jó mûvésznek tehetsége van ahhoz, hogy az általa választott mûfaj lehetôségei közt megfogalmazza és akár szavak nélkül is elmondja, amit embertársai talán még végiggondolni sem tudnak-mernek. És a jó mûvésznek bátorsága is van ahhoz, hogy kiálljon a többiek elé ezzel a mondandóval.

Ezért volt hasznos és jó dolog Ekler Ágnes számára ez az elsô, egyéni tárlat. A közönség számára pedig azért, mert a színek kavalkádja nem takarta el a szikár lényeget.

Interni Budapest, 2015. november 23-28.

Forrás: http://kutszelistilus.hu/publicisztika/jegyzet/230-kenessei-andras-szin-kuldi-szinnek-szinesen